Karfiol paprikás

Hozzávalók:
70-75 dkg karfiol,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 evőkanál zsír,
1 evőkanál piros fűszerpaprika,
2 dl tejföl,
1 evőkanál finomliszt,
1 marhahúsleves kocka,
ízlés szerint só.





Elkészítés:
A karfiolt megtisztítjuk, és lehetőség szerint egyforma rózsáira szedjük. Meleg vízben megmossuk, és jól lecsöpögtetjük. (Ha mirelit karfiolt használunk, még felengedni sem kell, azonmód fagyosan tehetjük majd a paprikás-hagymás szaftba.) A hagymát meghámozzuk, és finomra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk, rátesszük a hagymát, és üvegesre fonnyasztjuk.
Ezután a tűzről lehúzzuk, belekeverjük a pirospaprikát, majd ráöntünk 2 evőkanál vizet, hogy a paprika ne égjen. A tűzre visszatesszük, és a karfiolt ráöntjük. Közepes lángon gyorsan kevergetve néhány percig pirítjuk, majd ráöntünk 1 nagy pohárnyi vizet. Beletesszük a húsleveskockát, és fedő alatt mindössze néhány percig pároljuk. A karfiol nagyon hamar megpuhul, a mirelit meg különösen gyorsan! Mielőtt elkészülne, a tejföl felét fél dl vízzel és a liszttel simára keverjük, majd ráöntjük a kafiolra. Nem szabad keverni, mert a karfiol hamar szétesik, csak rázogatni szabad az edényt. Ha már felforrt, a tűzről lehúzzuk, és a megmaradt tejföllel meglocsoljuk. Bármilyen köret illik mellé, ami a paprikás mellé való: galuska, tészta, főtt burgonya.
Fél óra alatt elkészíthető, és nagyon ízletes fogás.


Leave a Reply

Fordítás – Language
ArabicChinese (Simplified)CzechDutchEnglishFrenchGermanGreekHungarianItalianJapanesePortugueseRussianSpanishSwedishTurkish